Rekordhoz közeli évet zár a mezőgazdaság

hirdetés

Rekordhoz közeli évet zár a mezőgazdaság

 

Az idén a tavalyihoz képest 5-6 százalékkal nő az agrárgazdaság nyeresége, és várhatóan eléri a 150-152 milliárd forintot. Az agrárexport bevétele már szeptemberben elérte a 4,2 milliárd eurót, tavaly egész évben 4,6 milliárdot tett ki – jelentette be Gráf József agrárminiszter a Magyar Agrárkamara tisztújító küldöttgyűlésén, ahol dr. Forgács Barnát választották elnökké.

 

Nő az agrárgazdaság nyeresége

 

Két ilyen egymást követő ellentmondásos év után óriási eredményként jelentette be Gráf József miniszter, hogy az előzetes számokból következően arra lehet számítani, hogy a magyar mezőgazdaság összesített eredménye az idén 5-6 százalékkal lesz magasabb, mint tavaly. A kettős könyvelést készítő nagyobb vállalkozások 74-75 milliárd, míg az egész ágazat 150-152 milliárd forint nyereséget érhetnek el. Szeptemberig 4,2 milliárd euró exportbevételt regisztráltak, míg a tavalyi rekordhoz közeli év egészében sikerült 4,6 milliárd eurót elérni. Az import  2,8 milliárd lett, így szeptemberig sikerült az ágazatnak 1,4 milliárd euróval javítani a nemzetgazdaság külkereskedelmi mérlegét.

 

Agrár- és vidékfejlesztés támogatása

 

A Magyar Agrárkamara küldöttgyűlésén Gráf József bejelentette azt is, hogy 2009-ben agrár- és vidékfejlesztés támogatására 460 milliárd forint áll majd rendelkezésre, ennek 71,5 százaléka uniós támogatás. A tárcavezető elmondta azt is, hogy év végéig 110-120 milliárd forint földalapú támogatást utalnak ki a gazdálkodóknak, s januárban számottevően gyorsítják a beruházási támogatásokkal kapcsolatos elszámolást, melyben most 3 hónapos késés tapasztalható.

 

A cikk folytatását a Szabad Föld Online Gazdanet rovatában olvashatja!

Forrás: Szabad Föld - szerző: O. Horváth György

A Szabad Föld Online Gazdanet rovatának további hírei:

Százmilliárdokról alkudoznak

Kétmilliárddal verték át a hivatalt

Közmunkából biztos állásba

 

Kapcsolódó oldalak: Támogatás.lap.hu

Mezőgazdaság.lap.hu

Magyar Agrárkamara

Kapcsolódó cikk: Gazdasági válság és EU-s pénzek...

Időjárás - Budapest

13°C

Szélirány:
4 fok
Szélerősség:
8 km/óra
Légnyomás:
1018 hPa
Páratartalom:
53%

Névnap

2012
máj
27

A mai napon Hella, Pelbárt, Ágoston látogatóinkat köszöntjük!

Hirdetés

Hirdetés

hirdetés

Magyar Telefonkönyvkiadó Társaság © 2008. Minden jog fenntartva