Csökkent az infláció

hirdetés

A dráguló energia ellenére is csökkent az infláció

Tavaly 6,1 százalékos volt az átlagos infláció Magyarországon. A fogyasztói árindex a múlt évben hullámzó értékeket mutatott. A legfontosabb megállapítás azonban az, hogy decemberben 2007-hez képest már csak 3,5 százalékkal volt drágább az élet.

Az infláció tavaly év eleji felfutásának, majd év végi hirtelen mérséklődésének eredményeként 2008-ban 6,1 százalékos átlagos éves áremelkedési ütemet regisztrált a statisztika. Ez a 2007-es 8 százalékhoz képest csökkent, igaz a kormány eredetileg csupán 4,5 százalékos átlagos áremelkedési ütemmel számolt. A fogyasztói árindex utoljára 2006. augusztusában volt ilyen alacsony.

Csökkent az infláció



A drágulást a lakosság leginkább a háztartási energiáknál érezhette, egy év alatt 12,7 százalékos emelkedést könyvelhettek el. Decemberben, az egy évvel korábbihoz képest 18,1 százalékkal kellett többet fizetnünk az energiáért, ezen belül a vezetékes gáz ára 41,7, az elektromos energiáé 9,8 százalékkal nőtt. 2008-ban az élelmiszerek is nagyobb kiadásokra kényszerítették a háztartásokat. Ezek egy év alatt 10,2 százalékkal drágultak, ám az árnövekedés üteme júniustól kezdve folyamatosan csökkenő volt, ez annak volt köszönhető, hogy a mezőgazdasági nyersanyagok piacán 25 százalékos áresést könyveltek el.

A szolgáltató szektorban a drágulás öt százalékos, átlag alatti volt, és hónapról hónapra csökkentek az árak. A tartós fogyasztási cikkeknél 2008-ban az év egészében 0,7 százalékos ármérséklődést regisztrált a KSH. Ruhára sem kellett többet költeni, mint 2007-ben, az árak szinte befagytak, egy év alatt egy forinttal sem nőttek.

Ebben az évben az elemzők szerint az infláció 3 százalék körüli lesz, de ez a kicsi szám nem feltétlenül kedvező, ugyanis a költségvetésnek bevétel-kiesést jelent majd. Ezáltal növekedik a hiány, ami rontja a magyar gazdaság felzárkózását, drágíthatja a hitelfelvételt.

 

Forrás: Szabad Föld - szerző: Fehér János

A Szabad Föld Online Gazdanet rovatának további hírei:

Milliárdokhoz juthatnak a kisvállalkozások

2008 a tömeges bedőlések éve volt

Áttervezik a költségvetést - ha szükséges

Kapcsolódó oldalak: Több mint 6 százalékos a tavalyi infláció - cikk [origo]

KSH oldala

Infláció - Wikipédia

Kapcsolódó cikk: Rekordhoz közeli évet zár a mezőgazdaság

Időjárás - Budapest

13°C

Szélirány:
4 fok
Szélerősség:
8 km/óra
Légnyomás:
1018 hPa
Páratartalom:
53%

Névnap

2012
máj
27

A mai napon Hella, Pelbárt, Ágoston látogatóinkat köszöntjük!

Hirdetés

Hirdetés

hirdetés

Magyar Telefonkönyvkiadó Társaság © 2008. Minden jog fenntartva