Pályakezdők az álláskeresésben

hirdetés

Eljöhet a pályakezdők kora

A pályakezdők esélyei is javulhatnak a válságból való kilábalással párhuzamosan, ezért azonban nekik is tenniük kell. A HR Portal összegyűjtötte, melyek azok a legfontosabb lépések, amelyeket az iskolákból kikerülő fiatalok tehetnek, illetve mik a legnagyobb hibák, amiket kerülniük kell.

Valószínűleg a pályakezdők esélyei is aszerint változnak, ahogy a munkaerőpiac általános tendenciái. Miután a munkaerőpiacon némi pozitív mozgás tapasztalható, így talán jobb eséllyel nézhetnek a jövőbe a fiatalok - ha ők is tesznek érte - vélte Kiss Judit, a Manpower ügyvezető igazgatója.

pályakezdő fiatal állásinterjún

Mégis mik azok a lépések, amelyekkel a fiatalok javíthatják esélyeiket a mostani gazdasági helyzetben? A legfontosabb, hogy már tanulmányaik alatt munkatapasztalatot szerezzenek - hangsúlyozza a szakember. Akkor is fontos ez, ha esetleg nem a szakmájukba vágóan tesznek erre szert.

Gerlei Béla, a Karrier Intézet igazgatója szintén azt emelte ki, hogy el kell kezdeni a készülést illetve magát a munkakeresést. Nem elég a tanulmányok befejezése után nekikezdeni az állások böngészésének. Azt tudjuk, hogy ma az ideális munkavállaló szakmai tapasztalatattal rendelkezik, és ez megoldható a pályakezdők esetében is. Mégpedig úgy, hogy szakmai gyakorlatot végeznek, illetve nyáron munkát vállalnak. Mint mondja, természetesen előnyösebb, ha a saját területükön tudnak tapasztalatot szerezni, de nem ez a legfontosabb szempont. Hozzátette: azt is jól meg kell gondolni, mely céghez mennek el gyakorlatra, ott tudnak-e valóban tanulni, fejlődni, mert annak semmi értelme hogy néhány hétig csupán "lógassák a lábukat" egy irodában.

A vállalatok egyébként kezdik felismerni annak a hasznát, hogy gyakorlatra fogadjanak fiatalokat. Ma már nem ritka az sem, hogy később foglalkoztatják őket és értékes dolgozók válnak belőlük az adott munkahelyen. Ezek az emberek ugyanis komoly folyamat- és helyismeretre tesznek szert, míg egy új munkavállaló betanítása sok időt vehet igénybe.

Sokat tehetnek a pályakezdők

Lényeges az önismeret is - tudnunk kell, miben vagyunk jók, miben kell fejlődnünk - emelte ki Kiss Judit. Nyitottnak kell lennünk a tanulásra és a fejlődésre, elengedhetetlen egyfajta "tudásszomj" ahhoz, hogy sikereket érjünk el, illetve talpon maradjunk a munkaerőpiacon. Emellett tisztában kell lennünk a reális, aktualizált elvárásokkal, hogy tudjuk milyen képességekkel, tudással rendelkező dolgozót keresnek a munkáltatók. Használható nyelvtudást kell elsajátítani még a tanulmányok ideje alatt, azzal azonban tisztában kell lennünk, hgy nem a nyelvvizsgapapír megszerzéséről van szó.

Kiemelendő még a megfelelően rugalmas hozzáállás illetve egyéniség, a felelősségtudat, valamint a megfelelő problémamegoldó kézség, jó kommunikáció és a csapatmunkára való hajlam, képesség. Ezért fontos az önismeret - hiszen a felsoroltakra minden területen, szakmában szükség van, s már idejekorán tudjuk, hogy valamiben fejlődnünk kellene, akkor oda tudunk rá figyelni, segítséget kérhetünk és lépéseket tehetünk, hogy jobbak legyünk azon a területen.

Amitől viszont tartózkodniuk kell a pályakezdőkek: ne halmozzák a diplomákat, végzettségeket, és ne legyenek a harmincas éveikre többdiplomás, ámde semmilyen munkatapasztalattal nem rendelkező, kódoltan boldogtalan és elégedetlen pályakezdők irreális igényekkel - hívja fel a figyelmet a Manpower ügyvezető igazgatója....

Túlképzés: elkezdődött valami?

Abban nincs sok változás az elmúlt időszakot figyelembe véve, hogy mely végzettségekkel a legnehezebb illetve a legkönnyebb elhelyezkedni. A jogi, kommunikációs, PR, marketing, média, HR területen nem túl rózsásak az esélyek, viszont továbbra is nagy igény van mérnökökre és informatikusokra. Ugyanakkor használható nyelvtudás nélkül számos egyéb területen is nehéz jó állást találni.

Ugyanakkor a Karrier Intézet igazgatója azt szokta tanácsolni a fiataloknak, hogy csinálják azt, amihez kedvük van. Ha ugyanis valóban el akarunk érni valamit és teszünk is érte, akkor nem számít, hogy mekkora az adott szakmára a kereslet. Szerinte ennél sokkal fontosabb az őszinte lelkesedés, hiszen ha ez megvan, akkor szinte bármit el lehet érni.

Gerlei Béla szerint egy fontos probléma, hogy az iskolapadból kikerülve a fiatalok nem tudják, hogy valójában mit akarnak. Ennek egyik oka az oktatási rendszer hibájában keresendő, nevezetesen, hogy az iskolában azt várják el, hogy a diákok megtanulják az elméletet és minél jobb jegyet érjenek el, holott tudjuk, hogy a bizonyítványt szinte semelyik munkáltató nem kéri el. Ennél sokkal jelentősebb a használható tudás, illetve a megfelelő készségek elsajátítása, a képességek fejlesztése. Ehhez azonban fel kell tenni a kérdést, hogy a tanuló mit szeretne később csinálni, ami nagyon ritkán valósul meg.

Mire jók az állásbörzék?

Kiss Judit szerint az állásbörzék megoldást jelenthetnek a pályakezdők problémáira, de csak akkor segíthetnek, ha "piacképes" az elhelyezkedni szándékozó pályakezdő. Az állásbörze ugyanis nem más, mint egy piac, azaz a kereslet és a kínálat találkozását elősegítő alkalom. Ha jó vagyok, s felkészülten megyek oda - jobb lehet az esélyem.

Ugyanakkor érdemes a másik oldalról is megvizsgálni a kérdést, vagyis hogy a cégek miért mennek el ezekre az eseményekre - vélte Gerlei Béla. Vannak, akik konkrétan pályakezdőket akarnak felvenni, sokan azonban inkább presztizs- illetve marketingokokból jelenik meg, vagyis azért, mert a konkurencia is ott van, illetve hogy megismerje a nevüket a börzére látogató akár 5-10 ezer ember. Emellett adatbázisok építése, önéletrajzok gyűjtése is cél lehet....

A cikk teljes terjedelmében a HR Portál oldaán olvasható!

Forrás: HR Portal - szerző: Kővári Zsuzsa

Kapcsolódó cikkek:

A jövő állásainak kulcsa

Álláskeresésben a jövő a hibrid munkavállalóké

Hazug önéletrajzok

Időjárás - Budapest

13°C

Szélirány:
4 fok
Szélerősség:
8 km/óra
Légnyomás:
1018 hPa
Páratartalom:
53%

Névnap

2012
máj
27

A mai napon Hella, Pelbárt, Ágoston látogatóinkat köszöntjük!

Hirdetés

Hirdetés

hirdetés

Magyar Telefonkönyvkiadó Társaság © 2008. Minden jog fenntartva