Nyári szabadságok

Két hét szabadság: a modern élet luxusa?

Manapság rendkívül alacsony a több hetes pihenést választó munkavállalók száma. Az emberek egy része azért nem megy huzamosabb időre szabadságra, mert félti az állását, de gyakori probléma a nyaralás költsége és a helyettesítés is. A nyár ezért az erőforrás-gazdálkodás egyik legnagyobb kihívását jelenti.

Néhány évtizeddel ezelőtt általános volt, hogy a mezőgazdasági, háztáji termelő munkát végzők kivételével mindenki legalább két hétre elvonulhatott a szakszervezeti, vagy vállalati üdülőkbe nyaralni. Legfeljebb az időpontokra és a megfelelő időben történő jelentkezésre kellett odafigyelni.

A létszám tervezése nem jelentett problémát, mivel minden munkakörre legalább két-három pozíció jutott. Az alacsony szintű termelékenység mellett pedig akár egy havi hiányzás se jelentett kiesést. Az információ útja pedig annyira lassú volt, hogy fel sem merült, hogy valaki a szabadságán dolgozzon, vagy esetleg meg kelljen azt szakítania. A vállalatok nyilván nemcsak azért adtak majdnem ingyenes üdülési lehetőséget, hogy ezzel is emeljék a dolgozók életszínvonalát, hanem azt a sok szabadságot, amit az egyik oldalon nyújtanak, kontrollálni is tudják. Külföldre kevesen, kevés pénzből és ritkán járhattak. A teljes panziós SZOT-üdülés olcsó volt, csak épp az egyén szabadságát ellenőrizték- pont a szabadsága alatt.

Ma az állami szektor szinte ugyanúgy működik, mint a rendszerváltás előtt. Az iskola, az óvoda-bölcsőde egy hónapra, illetve tíz hétre bezár. A pedagógusok, az oktatási intézmények technikai dolgozói két-három hónapra szabadságra mennek. Még oktatás nélküli felügyelet is csak néhány, jellemzően fővárosi iskolában van. Egy kisvárosi, vagy községi településen június közepe és szeptember eleje közt megáll az élet.

Hasonló a helyzet az önkormányzatok ügyosztályain, illetve az állami intézmények nagy részében. Ügyet intézni is jelentős sorbaállással lehet csak az okmányirodákban, a hatóságoknál, mert minden közalkalmazott, köztisztviselő és most már a kormánytisztviselő is kiveszi az "éves rendes szabadságát". Üres munkaállomások állnak az állami hatóságok ügyfélszolgálatán egymás mellett. Még mindig létezik olyan kutatóintézet, ahol a dolgozók eldönthetik, melyik hónapban szeretnének szabadságra menni.

Mivel megvan ehhez a jogosultságuk, inkább csak irigyelhetjük a helyzetüket. Egy 41 éves munkavállalónak, a Munka Törvénykönyve szerint 28 nap alapszabadsága van. Ha ehhez nevel még két, 16 éven aluli gyermeket is, akik után az adott munkavállaló veszi fel a 2-2- nap extra pótszabadságot, akkor 32 nap szabadság jár neki. Ez 6 és fél hetet jelent. Ki vehet ki manapság - az előbb említett körön kívül - ennyi szabadságot?

A másik, fontos kérdés, hogy a cégek hogy tudják ezt az időszakot átvészelni? Nem nagyon lehet arról hallani, hogy esetleg összeomlana egy-egy vállalat a nyári szabadságolások miatt, de ez leginkább az előrelátó munkaerő-létszámtervezésnek, a törvény fokozatos tudatosulásának, illetve annak köszönhető, hogy egész szolgáltatói ágazatok épültek ki arra, hogy az ilyen esetben hiányzó munkaerőt pótolják.

A szabadságot kiadják, és nem kiveszik!

A fiatalabb dolgozóktól már ilyet nem nagyon hallani, de a régebbi rendszer munkaerőpiacán szocializálódott munkavállalók még mindig sokszor mondják azt, hogy valamelyik időpontra kivették a szabadságot.

A valóság ezzel szemben az, hogy az éves szabadságot a munkáltató adja ki. A munkavállaló szabadságának mindössze a negyedével gazdálkodhat, az összes többi a vállalat éves szabadságolási tervével összhangban kerül kiadásra.

Ahogy a törvény is erről a következőképpen rendelkezik: A szabadság kiadásának időpontját - a munkavállaló előzetes meghallgatása után - a munkáltató határozza meg. (MT 134. § (1))

Az alapszabadság egynegyedét - a munkaviszony első három hónapját kivéve - a munkáltató a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni. A munkavállalónak erre vonatkozó igényét a szabadság kezdete előtt legkésőbb tizenöt nappal be kell jelentenie. Ha a munkavállalót érintő olyan körülmény merül fel, amely miatt a munkavégzési kötelezettség teljesítése számára személyi, illetőleg családi körülményeire tekintettel aránytalan vagy jelentős sérelemmel járna, a munkavállaló erről haladéktalanul értesíti a munkáltatót. Ebben az esetben a munkáltató az alapszabadság egynegyedéből összesen három munkanapot - legfeljebb három alkalommal - a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban, a tizenöt napos bejelentési határidőre vonatkozó szabály mellőzésével köteles kiadni. A munkavállaló a munkáltató felszólítása esetén a körülmény fennállását a munkába állásakor haladéktalanul igazolni köteles. (MT 134. § (2))

Szigorú a szabály azzal kapcsolatban is, hányszor lehet elküldeni a dolgozókat szabadságra : "A szabadságot kettőnél több részletben csak a munkavállaló kérésére lehet kiadni." (MT 134. §., (4) )

Az időpont közlése is meghatározott "A szabadság kiadásának időpontját a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt egy hónappal közölni kell. Az időpontot a munkáltató csak rendkívül indokolt esetben változtathatja meg és a munkavállalónak ezzel összefüggésben felmerült kárát, illetve költségeit köteles megtéríteni." (MT 134. §., (5))

Tehát, ma már egy hónappal korábban egyeztetve, maximum két részletben lehet elengedni a munkavállalókat szabadságra. Ebben az esetben azonban feltételezhető, hogy megáll a termelés, leáll a szolgáltatás és gyakran négy-öt-hat hetes szabadságok miatt a jutalékos rendszerben, vagy mozgó bérrel honorált dolgozók a szabadságukat valamilyen, kevéssé hivatalos "fusizással" fogják tölteni.

• Tervek és helyettesítések a szezonban

• A professzionális nyári kisegítők

A cikk folytatását a fenti kérdések fejtegetésével olvassa tovább a HR Portal oldalán!

Forrás: HR Portal - szerző: Filius Ágnes