Nőket a cégvezetésbe!

hirdetés

Hiába a nők elleni diszkrimináció a munkahelyeken, egyre több vállalatvezető úgy gondolja: a nők bevonása a cégvezetésbe javítja az üzleti eredményeket. Ennek ellenére csak lassan javul a statisztika…

A McKinsey cégek sikerességét vizsgáló kutatása szerint a vállalatvezetők 72 százaléka úgy gondolja, hogy sikeresebb az a cég, amelynek vezetésében nők is részt vesznek. Mégis a cégek többségének felső vezetésében csak igen kevés nőt találunk. Egyetlen dolog biztató: a tavalyi felméréshez képest 12 százalékkal nőtt azoknak az aránya, akik szerint a nők bevonása a csúcsvezetésbe jobb üzleti teljesítményt eredményez. Vagyis ma a cégvezetők mintegy 72 százaléka vallja, hogy a nők szerepe megkérdőjelezhetetlen.

A képet valamelyest árnyalja, hogy a nők válaszadók esetében ez arány jóval magasabb, 85 százalék. Azonban a férfiak körében is többségben (58 százalék) vannak azok, akik előnyösnek tartják a nők részvételét a vállalatvezetésben. – olvasható az ELTE hírlevelében.

A nők azonban a ranglétrán csak nehezen jutnak egy szintnél feljebb. Ez azoknál a cégeknél talán egyszerűbb, ahol a nemi sokszínűséget kiemelt stratégiai célnak tekintik. A nők előrejutását a három legfontosabb stratégiai célnak tekintő cégek körében 32 százalékkal több cég van, amelynek felső vezetésében a nők arány meghaladja a 15 százalékot.

Egyelőre a megkérdezett cégek mindössze 28 százalékánál szerepel a legfontosabb tíz cél között a cégvezetetés nemi sokszínűségének elősegítése, optimizmusra ad okot azonban a tény, hogy a tavalyi év 40 százalékához képest idénre 32 százalékra csökkent azoknak a cégeknek az aránya, ahol a nők előrejutásának kérdése egyáltalán nem szerepel a vállalati célok között.

Forrás: Szabad Föld - szerző: Kovács Réka

Kapcsolódó cikkek a Szabad Föld Online rovataiban

Nemi megkülönböztetés a médiában?

Északon legjobb a nőknek

 

Időjárás - Budapest

13°C

Szélirány:
4 fok
Szélerősség:
8 km/óra
Légnyomás:
1018 hPa
Páratartalom:
53%

Névnap

2012
máj
27

A mai napon Hella, Pelbárt, Ágoston látogatóinkat köszöntjük!

Hirdetés

Hirdetés

hirdetés

Magyar Telefonkönyvkiadó Társaság © 2008. Minden jog fenntartva