Tízéves az Üdülési Csekk

hirdetés

Tízéves az Üdülési Csekk

 

Az 1992-ben létrehozott Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 1998-ban vezette be az Üdülési Csekket.

Az elmúlt tíz év során 1,956 milliárdról 40 milliárdra nőtt a megvásárolt üdülési csekkek értéke, és 490-ről 8000-re a csekket elfogadó szolgáltató helyek száma. Az MNÜA számításai szerint az elmúlt tíz évben hatmillió munkavállaló és családja, valamint hatszázezer szociálisan rászoruló pihenését, szórakozását támogatták.

 

Üdülési csekk

Üdülési csekk belföldi pihenésre, kikapcsolódásra

 

Karácsony Mihály alapítványi elnök tájékoztatása szerint a siker alapja, hogy a minimálbér értékéig adómentes üdülési csekkel mind a munkáltató, mind munkavállaló, de a szolgáltatók és a költségvetés is jól jár. Ez utóbbi azért, mert a lakosság nem külföldön, hanem belföldön költi el üdülésre szánt pénzét. Az alapítvány tavaly 3 milliárd forint saját eredményt termelt, ebből 2,7 milliárd forintot visszaosztott, 60 000 szociálisan rászoruló embernek adott üdülési támogatást. Az MNÜA az alacsony nyugdíjjal, illetve az alacsony jövedelemmel rendelkező gyerekes családokat, a fogyatékosokat és a szakmunkástanulókat segíti ily módon. Az üdülési csekk elfogadóhelyek körét az utóbbi években bővítették a szabadidős sportok, a sportrendezvények, egészség-megelőzés (fogászat, optika) felé, jelenleg 27 féle szolgáltatás fizethető vele. Jövőre a kultúra kap jelentős szerepet.

 

Kapcsolódó oldalak: Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány

Üdülési csekk.lap.hu

Kapcsolódó cikk: Kicsiknek is előnyös a cafeteria

Forrás: Turizmus Online

Időjárás -

°C

Szélirány:
fok
Szélerősség:
km/óra
Légnyomás:
hPa
Páratartalom:
%

Névnap

2012
máj
27

A mai napon Hella, Pelbárt, Ágoston látogatóinkat köszöntjük!

Hirdetés

Hirdetés

hirdetés

Magyar Telefonkönyvkiadó Társaság © 2008. Minden jog fenntartva