15 éve a veszélyes hulladékok, a fáradt olaj gyors és hatékony begyűjtéséért Cégünk családi vállalkozásként kezdte meg működését a kilencvenes évek elején – a veszélyes hulladékok (kiváltképpen a
Cégünk egy 1974 óta folyamatosan működő, családi hagyományokra épülő kőfaragó vállalkozás, amely több évtizedes tapasztalattal, precizitással és szakmai elhivatottsággal áll megrendelői
1989. évben szereztem jogi diplomát a Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, majd a szakvizsga után a Zalaegerszegi Városi Bíróságon bíróként dolgoztam öt évig polgári
Többéves szakmai tapasztalattal rendelkező autószerelő mesterként vállalom személygépkocsik teljes körű javítását és karbantartását. Műhelyemben korszerű eszközökkel dolgozom, megbízható, precíz
Az AEB SpA nemzetközi biokémiai cégcsoport tagja, mint magyarországi leányvállalat. 1996 februárjában indult tevékenységünk a cégcsoport által gyártott élelmiszeripari termékek és technológiák
FEFA a kábeldobok gyártója és forgalmazója Az edelényi FEFA Kft. a fő tevékenységét illetően kábeldobok gyártásával és forgalmazásával foglalkozik, az...
MegtekintésBecsekné Domján Erika Mérlegkészítő Debrecenben Az életünk majd minden területén használunk mérlegeket. Egyes iparágakat elképzelni sem lehetne nélkül...
MegtekintésKóródi Beton – Betongyártás és építőanyag kereskedelem A már több mint negyed évszázada sikeresen működő Kóródi Beton két nagy telephellyel, Mátészalk...
MegtekintésHÚS TREND Hentes & Ételbár Debrecenbe kéne menni, ha jó húsokat szeretnél venni, de még inkább enni. Debrecenben ugyanis van egy remek hentesbolt az E...
MegtekintésA Fenyvessy Optikában modern környezetben széles áruválasztékkal, professzionális műszerekkel várjuk kedves vendégeinket. Látásvizsgálat a hét minden napján elérhető, telefonos bejelentkezés
Adásvételi szerződések, családi jogviták-, válás jogi rendezése, munkajog és ingatlanügyek, cégalapítás egyéb szerződés készítése
Teljes körű autójavítás, autószerviz, vizsgára felkészítés, vizsgáztatás, futóműállítás, karosszéria munkák, autóvillamosság, gumiszerelés, centírozás, klíma töltés és javítás. 1995 óta várjuk új
A cég 1998 óta van jelen Zalaegerszegen. 2005-ig a Reneszánsz Rt. leányvállalataként, 2005-től pedig önálló Kft-ként. A Reneszánsz Zalaegerszeg Kőfaragó Kft. tulajdonosi szerkezete gyakorlatilag
Az Egerszegi Márvány Kft. fő tevékenységi köre Márvány – Gránit – Mészkő illetve más nemes kövek feldolgozása, megmunkálása. A munkánk során a mai kornak megfelelő technológiákat alkalmazunk. A mai
Személygépkocsiktól a pótkocsikig minden járműre vállalunk eredetiségvizsgálatot, értékbecslést. 8800 Nagykanizsa, Balatoni utca 6. Tel: +36 30 484 4964