Pécsvárad a Szent István által 998-ban alapított monostor által vált országos jelentőségű állam- és egyházszervezési központtá. Ennek révén lett már a középkorban város. Pécsvárad ezer esztendeje
A Zala-folyó völgyének legcsodálatosabb tájegysége a Zalaapáti-hát vonulata. Ezen földrajzi egység Zalaszentgrót - Csáfordi hegytől egészen Nagykanizsáig, pontosabban Újudvarig húzódik (kb.50 km
Mi egriek, büszkék vagyunk a városunkra és úgy hiszem, büszkék lehetünk arra is, hogy Eger egy folyamatosan megújuló város. Eger nevének hallatán minden magyar ember szíve megdobban
Sárvár a történelem viharaiban sokszor volt az érdeklődés és az események középpontjában. Különösen érvényes ez a XVI-XVII. századra, amely megteremtette a Nádasdy család felemelkedését, másfél
) KÖZVETLEN CÉLOK: Ügyfélbarát és színvonalas ügyintézés, problémamegoldó hivatal. A
A Rábaköz legnépesebb települései közé tartozik Kóny. A község lakóinak száma 2723 fő. Ez a szám a falu kedvező fekvésének, dinamikus fejlődésének köszönhetően nem csökken. A nemzetiséget
A közbeszerzési törvény 2013. júliusában hatályba lépett módosításai A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (Kbt.) egy éves előkészít...
MegtekintésGood bye egybeszámítási kötelezettség - welcome részekre bontás tilalma A közbeszerzési szabályozás vitán felül legproblémásabb szabálya a kor...
MegtekintésDr. Guba Zoltán - A Kbt. 2009. évi módosításai A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (Kbt.) rendelkezései jelentősen módosultak 2...
MegtekintésDr. Guba Zoltán - A Kbt. 2009. évi módosításai A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (Kbt.) rendelkezései jelentősen módosultak 2...
MegtekintésOstoros Heves megyében a megyeszékhelytől, Egertől 6km-re fekvő csendes, nyugodt település. Lakosainak száma megközelítőleg 2700 fő. Autóval és tömegközlekedéssel könnyen, percek alatt elérhető
Molnár Imre Tamás Róbert Tatár Zsolt Darnózseli Község Önkormányzati Hivatalának
tanácsrendszerben székhelyközség volt, jelenleg is székhelytelepülése az 5 község által fenntartott közös hivatalnak.
: polgármesteri hivatal, okmányiroda, Szent István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény, Hóvirág
A hivatal ügyfélfogadási ideje: HÉTFŐ: 8.00-11.00 óra KEDD: 13.00-16.00 óra SZERDA: 8.00
német megszállók elől bújdosásra kényszerült gróf Bethlen Istvánnak, Magyarország egykori