Levél az ország észak-nyugati szegletében a Mosoni-síkságon, Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között félúton, az osztrák, szlovák, magyar hármas határ közelében fekszik. Első írásos, német nyelvű
Komló ősi történeti gyökerei a római korra nyúlnak vissza. A rómaiak megtelepülésének nyomait ásatások sora igazolja Mecsekjánosiban, Mecsekfalun, s őrtornyok maradványait találták Zobákpusztától
POLGÁRMESTERI KÖSZÖNTŐ Örülök, hogy ránk talált, vagy minket keresett. Úgy gondolom ahhoz, hogy egy településről általános képet kapjunk tájékozódnunk kell annak múltjáról és jelenéről egyaránt
Egerszalók egy közel 2000 lelket számláló kis község a Mátra és a Bükk között, a Laskó-patak völgyében. A falu vonzereje a környék természeti szépségeiben rejlik. Igazi nevezetessége a község
Mosonudvar Község Önkormányzati Hivatal 9246 Mosonudvar, Esze Tamás utca 9. Ügyfélfogadás
Karmacs a 13. században létrejött település, amely ekkor két jól elkülöníthető részből, a nemesi Kiskarmacsból és a várnépek (később jobbágyok) által lakott, később Nagykarmacsnak nevezett
Iránymutatás az aránytalanul alacsony ár vonatkozásában Rögzítve: 2013.11.03. Frissítve: 2014.04.10. Frissítve: 2015.09.19. Bár évekkel ...
MegtekintésDr. Guba Zoltán A kirívóan alacsony ár - idegen test a közbeszerzési törvényben Bevezető gondolatok A közbeszerzésekről szóló 2003. évi ...
MegtekintésAz Európai Bizottság célul tűzte ki, hogy a Zöld könyvvel kapcsolatos konzultáció során beszerzett észrevételek felhasználásával a jelenleg hatályos k...
MegtekintésIránymutatás az aránytalanul alacsony ár vonatkozásában Rögzítve: 2013.11.03. Frissítve: 2014.04.10. Frissítve: 2015.09.19. Bár évekkel ...
MegtekintésVényköteles gyógyszerek Vény nélkül kapható gyógyszerek Gyógyhatású készítmények Étrendkiegészítők Vitaminok Homeopátiás készítmények Tápszerek Fogyókúrás szerek Láz- és
Zalaszentiván hivatalosan testvérkapcsolatra lépnek.? Az 1990 óta eltelt idő eseményeinek hűséges krónikása a Szentiváni Újság.
Komárom mintegy 20.000 lakosú kulturális, idegenforgalmi, és kereskedelmi központ a Duna jobb partján. Itt futnak össze délről a Bakony, a Vértes és a Gerecse hegység útjai. Szemben, a Duna bal
Hévízgyörk Pest megyében a Gödöllői dombvidéktől keletre, a Galga-patak völgyében, a vízfolyás jobb partján található. A Galga-patakot, mely a Cserhátban ered és a Zagyvába ömlik, sűrűn szegélyezik a
Polgármesteri Hivatal
polgármesteri hivatal falán pedig Béri Balogh Ádám, II.Rákóczi Ferenc és Zrínyi Miklós emléktáblája látható