A Mátra előterében, az Alföld északi peremén fekvő község kitűnő termőtalajú területe már a bronzkori embert is letelepedésre csábította, ahogy ezt a határában talált régészeti leletek is
Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 7.00-14.45
Köszöntöm önöket Szombathely Megyei Jogú Város eCard-ján, egy ókor óta lakott város 21. századi felületén. A vasi megyeszékhely óriási múlttal, kultúrával rendelkezik. Gondoljunk csak Szent
Márkháza község Nógrád megyében, a megyeszékhelytől 15 km távolságban lévő, a Kis-Zagyva völgyében épült település. A Mátra és a Cserhát hegységek nyúlványai által övezett, turisztikai látványokkal
pálos szerzetesek készítettek Hiller Ferenc fafaragómester közreműködésével. A templom országos
Darnózseli község Önkormányzata Képviselő testületének tagjai Polgármester: Fazekas Zoltán
, tovább növelve a talányok számát. Polgármester, Nagy-Szu Péter 1985-ig élt a településen, ekkor
programjaink, valamint az itt élő barátságos, vendégszerető lakosság! Jusztin Józsefné Polgármester
Sirok Község Önkormányzata az Országgyűlés felhatalmazása alapján önállóan gondoskodik a helyi hatalom gyakorlásáról, bizonyos helyi közszolgáltatásokról. Sirok Község Önkormányzatának a célja
Mezőtárkány az ország Északi régiójához tartozó megyéjének, a változatos földrajzi adottságokkal rendelkező Heves megyének egy kistelepülése. Közúton 6 km-re található a kistérségi
Karmacs a 13. században létrejött település, amely ekkor két jól elkülöníthető részből, a nemesi Kiskarmacsból és a várnépek (később jobbágyok) által lakott, később Nagykarmacsnak nevezett
A Bakony délkeleti lábánál, igen kedvező helyen fekszik a település. A környező dolomitsziklákon és a lankás sztyeppei jellegű tájon számos védett és szigorúan védett növényritkaság található kora