2002 decemberében kezdte meg cégünk a tevékenységét, akkor még kizárólag gyengeáramú rendszerek tervezésével foglalkoztunk. A piaci igények alapján 2003-ban bővítettük szolgáltatási körünket így a

A cég története 1988-ban kezdődött egy egyéni vállalkozás megalapításával. Kezdetben főként a környékbeli villanyszerelési munkák elvégzésére és villanymotorok tekercselésére korlátozódott a
Büszkén mondhatom, hogy első vásárlóink ma már törzsvásárlókká lettek és a környék meghatározó vállalkozóivá nőtték ki magukat. Úgy gondolom, ez az elismerés és megbecsültség is azt mutatja, jó úton
Cégünk több, mint 25 éve foglalkozik villamos anyagok kereskedelmével. A kezdettől fogva szolgáljuk ki a környező gyárakat, ipari létesítményeket, cégeket valamint a villanyszerelőket ipari és épület
MAP Mérnöki Bt. – Csúcson a gyengeáramú rendszerekben! A gyengeáramú rendszerek tervezése és kivitelezése a felsőzsolcai MAP Mérnöki Bt. tevékenységi ...
MegtekintésNövényvédőszerek, Műtrágyák, Vetőmagok Kis- és Nagykereskedelme! Cégünk 2001-ben alakult, és elsődlegesen a helyi nagyüzemek, gazdálkodók, és kiskert tulajdonosok növényvédő szerrel, műtrágyával
Cégünk megalakulására 1994. December 20.-án került sor, akkor még egyéni vállalkozói formában üzemeltünk. 2 év eredményes munkát követően kinőttük az egyéni vállalkozói formát, 1997 Október 1.-től Kft