A Cemép Építőanyag Kft. 2015. június 1-én alakult, mint általános építőanyag nagy-és kiskereskedelmi vállalkozás. Évek alatt folyamatosan bővítettük választékunkat, ma már az építőanyagok szinte
nyílászárók gyártásával, forgalmazásával illetve beépítésével. Az elmúlt időszakban több jelentős
A Barakk Mérnöki és Kereskedelmi Iroda 1994-ben alakult betéti társaság formában. A kezdeti elképzelés alapján a mérnöki, épülettervezési főtevékenységhez kereskedelmi tevékenységként az építőanyagok
1995-ben egyéni vállalkozóként hoztam létre cégemet Németh Lambéria és Faipari munkák néven. Telephelyünk Ivánban, Győr-Moson-Sopron megyében található. Elsősorban a fa széleskörű megmunkálásával
Társaságunk, a ZSEMBER-I-KER Kft. 1988-ban kezdte meg működését Rétságon megnyitott első telephelyével, amely azt az újdonságot tartalmazta, hogy egy kereskedelmi egységen belül egyesítettük a
Társaságunk, a ZSEMBER-I-KER Kft. 1988-ban kezdte meg működését Rétságon megnyitott első telephelyével, amely azt az újdonságot tartalmazta, hogy egy kereskedelmi egységen belül egyesítettük a
termékkínálatunk, tapasztalataink lettek, hogy mi az, amit érdemes árusítani. Mára a nyílászárók teljes
, rovarhálók ... stb. kedvező áron házhoz is szállítjuk és nyílászárók beépítését vállaljuk!
Minőség. Tartósság. Egyediség – FÁBÓL! Kerítéselemek, lépcsőlapok, korlátok, nyílászárók vagy
felújítása. Nyílászárók javítása, asztalosmunkák, konyhai munkalapok, zárak, hevederzárak, hideg
Cégünk a Tree Trade-K Kft. több mint 15 éve foglalkozik épületvasalatok és asztalosipari segédanyagok kis- és nagykereskedelmével. Jelenleg két üzletünk működik, egy Keszthelyen (Sopron u. 9
, ahol elsősorban egyedi nyílászárókat, irodabútorokat gyártunk, de vállaljuk egyéb egyedi termékek előállítását is.