A cég története 1988-ban kezdődött egy egyéni vállalkozás megalapításával. Kezdetben főként a környékbeli villanyszerelési munkák elvégzésére és villanymotorok tekercselésére korlátozódott a
A Céget 1994-ben 20 éves szakmai múlttal, mint” egyéni vállalkozó” családi vállalkozásként indítottam. Azóta folyik a mezőgazdasági erőgépek főtengelyeinek köszörülése, csapágyazása és diesel
Ha Ön elfoglalt, vagy már több napja eszébe jut, hogy meg kéne vizsgáltatni autóját, miért ne tehetné meg ezt kényelmesen, addig, amíg úgysem használja?! Önnek csak egy dolga van. Keressen fel
Vállakozásunkat 2009-ben alapítottuk azzal a céllal, hogy a helyi és környező települések lakosainak igényeit autókozmetikai szolgáltatásainkkal kiszolgáljuk, illetve a nyári idegenforgalmi szezon
EVVA – Schmiermittel - Fabrik GmbH. Nfg. Kg. kizárólagos magyarországi képviselője. Az EVVA
A családi műhelyt 1933-ban alapította Id. Feldinger Mihály még a Rákóczi Ferenc utcában. Később a vállalkozás a Balfi utcába költözött - a cég telephelye jelenleg is itt található, amely az 1933-as
A TurboMancs Autó- és Gumiszerviz 2025-ben indult Balatonföldváron, családi vállalkozásként, azzal a céllal, hogy megbízható, gyors és precíz megoldásokat nyújtson az autótulajdonosok számára
érdekében! Magyarország és Európa egyik legnagyobb szerviz hálózatának debreceni képiselete vagyunk
Már több mint 50 éve dolgozom autószerelőként. Márkafüggetlen autójavító műhelyemben igyekszem minden kedves ügyfelemnek a legjobb tudásom és szakmai tapasztalatom szerint javítani gépjárműveinket
Tevékenységünket még 1989-ben garázsműhelyként kezdtük. A vállalkozásunk akkor karosszéria – javító üzemként működött és már ezekben az években megkezdte kialakítani a partneri együttműködést a
magyarországi olajipar egyik legnagyobb beszállítójává nőtte ki magát. A továbbiakban is a célunk, hogy a
Kedves látogató! Brücher Edgard vagyok, a Béka kertészet megálmodója, tulajdonosa és működtetője. Mindig imádtam a kertet, a növényeket, a kertészkedést, de sosem volt rá időm. Aztán az élet úgy