Polgármesteri Hivatal
1922-ben az úgynevezett tanyai iskolában kezdő-dött el a tanítás Péten, majd az 1932-ben felépült vegyipari gyár – a Péti Nitrogénművek – dolgozói-nak gyermekei a gyártelepi iskolában tanultak. Az
Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 7.00-14.45
1950-ben Gyöngyöshalmaj és Hevesugra összevonásából alakult az 1250 lakosú Halmajugra. Gyöngyöstől 10 km-re, a 3-as sz. főúttól 5 km-re található. A lakosság legnagyobb részét a visontai bánya
Három város Jászberény, Jászárokszállás, Jászfényszaru gyűrűjében fekszik településünk Pusztamonostor. A községet a 32. sz. főút szeli ketté (Hatvanból -Szolnok irányában). Képviselő testület 2008
A Mátra előterében, az Alföld északi peremén fekvő község kitűnő termőtalajú területe már a bronzkori embert is letelepedésre csábította, ahogy ezt a határában talált régészeti leletek is
500 évnél is nagyobb múltra visszatekintő településünk Csongrád megyében, a Maros folyótól délre, Szegedtől mindössze 3 kilométerre fekszik. Deszk folyamatosan növekvő község, jelenleg csaknem 3700
gondozása illetve az önkormányzati bérlakások kezelése. A közterületek, közparkok, temető gondozását
, mely Magyarország egész területére érvényes. Forgalmazunk: motor, személygépjármű, tehergépjármű
Ostoros Heves megyében a megyeszékhelytől, Egertől 6km-re fekvő csendes, nyugodt település. Lakosainak száma megközelítőleg 2700 fő. Autóval és tömegközlekedéssel könnyen, percek alatt elérhető
Balatonlelle egy vidám, gondozott kisváros, mely számtalan látnivalót kínál az idelátogató vendégeknek. Városunk évről évre szépül, korszerű szolgáltatásokkal gazdagodik, míg gondosan őrzi és
A LAJTATECH Kereskedelmi Gyártó és Szolgáltató Kft. 1989-ben kezdte meg működését Mosonmagyaróváron magyar tulajdonosok alapításával, s 1991 óta áll a közvilágítás szolgálatában