EGÉSZSÉGÜGY SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE
10 céget talál egészségügy keresésre Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Egészségügyi és Rendelőintézet
A Szántó J Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézetet Szerencs Városa 1984-ben azzal a céllal alapította, hogy a járásban és környékén élő közel 50.000 ember egészségügyi ellátásán javítson, s a vizsgálatokra és egyéb szolgáltatások igénybevétele céljából ne kelljen Miskolcra utazni a lakosoknak. Az alapítás óta eltelt időszak alatt ennek a feladatnak egyre inkább sikerült megfelelnünk, hiszen a növekvő betegfogalom is mutatja, hogy az igénybevétel mind a gyógyítás, mind a diagnosztika terén növekedett. Ma már elmondhatjuk, hogy 31 féle szakrendelés szolgáltatással rendelkezünk, valamint egynapos sebészetet működtetünk és a kórházi bennfekvéseket kiváltó kúraszerű ellátást is végzünk. Az évi 160 ezer orvos-beteg találkozást 140 dolgozóval bonyolítjuk le. Műszerparkunkat, orvosi eszközeinket folyamatosan cseréljük, hogy feladatunknak minél magasabb színvonalon meg tudjunk felelni.
- 3900 Szerencs Bekecsi út 10. Egészségügyi és Rendelőintézet Megnézem
- +36 (20) 9995225Megnézem
Aminax Trade Kft.
Az Aminax Trade Kft. 2007-ben alakult azzal a céllal, hogy kielégítse partnereink ipari karbantartás, javítás és felújítás területén felmerülő igényeit. Folyamatosan bővülő termékpalettánkon megtalálható különböző szereléstechnikai termékek, karbantartási anyagok, elektromos-, és kézi szerszámok, kötőelemek, vegyi anyagok, ill. munkavédelmi eszközök. A felmerülő igényekre reagálva 2013-ban megnyitottuk Munkavédelmi Szaküzletünket, ahol még szélesebb termékkínálattal, ill. szakmai tanácsadással várjuk vevőinket.
- 4600 Kisvárda Liptay Béla u. 42. Aminax Trade Kft. Megnézem
- +36 (70) 4310002Megnézem
- szakuzlet@aminaxtrade.huMegnézem
- https://aminaxmunkaruha.hu
PAKIKER KFT.
Vállalkozásunk több évtizedes tapasztalattal rendelkező, munkaruházat és védőeszköz kereskedelmével foglalkozó cég. Magyarország minden ponjára szállítunk, így évről-évre növekszik az elégedett vásárlóink köre. Vállalkozások és magánszemélyek is vásárolhatnak nálunk. Munkatársaink telefonon és emailben is szívesen állnak az önök rendelkezésére. Igyekszünk mindenki számára megtalálni a legjobb megoldást. Webáruházunk: www.munkashop.hu A nálunk vásárolt ruházatot igény szerint feliratozzuk. Nagyobb tételű vásárlás esetén kérhet egyedi árajánlatot. Email : pakikerkft@gmail.com Tel.: +36 44 361462
- 4900 Fehérgyarmat Haladás tér 2. Megnézem
- +36 (44) 361462Megnézem
VEZÉR ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI CENTRUM
A Vezér Állategészségügyi Centrum 1999 áprilisában nyitotta meg kapuit páciensei előtt- kutyák, cicák, kis rágcsálók, díszmadarak, hüllők- orvoslására szakosodva. Az általános betegellátás mellett speciális belgyógyászati (bőrgyógyászat, kardiológia...)vizsgálatok, sebészeti (ortopédia, neurológiai, hasi, mellkasi és szülészeti) műtétek, és egzotikus állat kezeléseket végzünk. Nyitvatartási időnkön túl hétköznap 22:00-ig és hétvégén, ünnepnapokon 16:00-ig állunk rendelkezésére az azonnali sürgősségi betegellátást igénylő pácienseink számára. A sürgősségi betegellátáshoz nélkülözhetetlen laboratóriumi vizsgálatok helyszínen történő azonnali elvégzésére is lehetőségünk van. Különböző kiegészítő vizsgálati eszközök segítik munkánkat: hasi és szív ultrahangvizsgáló készülék, röntgen gép, EKG, endoszkóp, melyek segítségével megpróbáljuk minél gyorsabban diagnosztizálni a hozzánk behozott állatok betegségeinek okát. Azon betegeinken számára, melyek helyszíni sürgősségi ellátásra szorulnak, vagy gazdijai nem tudják szállításukat megoldani az ország egyik legjobban felszerelt állatmentőjével állunk rendelkezésére. A folyamatos intenzív betegellátást igénylő állatok részére bentlakó kórházi kezelést biztosítunk. Alapító állatorvosaink: Csürke Csaba és Dancsházi Tibor, több évtizedes szakmai gyakorlattal, valamint kisállat klinikus szakállatorvosi diplomával rendelkeznek, tagjai a Magyar Kisállat Ortopédiai Egyesületnek. Rendelőintézetünk az Állatorvostudományi Egyetem oktató kórházaként funkcionál a kisállat klinikus szakállatorvosok gyakorlati képzése során, és részt vesz az állatorvostan hallgatók gyakorlati képzésében is. A klinikai szolgáltató munka eredményességéhez hozzájárul szakembereink odaadó munkája, az állatok iránti tisztelete, szeretete. Állatpatikánk, kisállat-felszerelési és ápolási cikkeket, valamint tenyésztői és különleges táplálkozási igényeket kielégítő állateledeleket forgalmaz, melyet 2008-ban webáruházzal bővítettünk. A betegellátás magasabb színvonala érdekében 2010. második felétől recepció is segíti a folyamatos betegellátás hatékonyabb szervezését. 2019 július 8-tól új épületbe költöztünk itt már lehetőségünk van hidroterápiás kezelések végzésére, kutyakozmetika üzemeltetésére és egyéb új szolgáltatások bevezetésére.
- 4032 Debrecen Böszörményi út 193. Megnézem
- +36 (52) 541714Megnézem
- allatdoki@gmail.comMegnézem
- https://allatdoki.hu/hu
Hirdetés
MINI KLINIKA
Nyíregyházán, a Ferenc krt. 4/A szám alatti Mini Klinikán várjuk kedves pácienseinket menedzser szűréssel, foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásokkal.
- 4400 Nyíregyháza Ferenc krt. 4/A Mini Klinika Megnézem
- +36 (30) 9385797Megnézem
Dr. Dienes Csaba és Társa Kft. Foglalkozás-egészségügy
A Dr. Dienes és Társa Bt. családi kisvállalkozás, 1996. augusztus 22-én alapítottuk feleségemmel humán egészségügyi alapellátás biztosítására Boldogkőváralján. 2012-ben cégünk átalakult, 2012. július 16-tól Dr. Dienes Csaba és Társa Kft. néven folytatjuk tevékenységünket. 1997-től végzünk foglalkozás-egészségügyi ellátást, 2008-tól szakorvosi képesítéssel. Gyógytornász és fizioterápiás szakasszisztens munkatársakkal is rendelkezünk. Működésünk ideje alatt többek között mezőgazdasági cégek, önkormányzati és oktatási intézmények, szakmunkás-tanulók, egészségügyi szolgáltatók, szociális intézmények, boltok, pékség, szeszfőzde, erdészeti munkások, építő- és tüzelőanyag forgalmazó, építőipari (építő, útépítő, villanyszerelő, víz-gáz szerelő) és asztalosipari cégek foglalkozás-egészségügyi ellátását végeztük. Foglalkozás-egészségügyi Szolgálatunk célja, hogy közreműködjünk és segítsük partnereinket az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtésében és fenntartásában, valamint részt vegyünk a munkavállalók egészségvédelmének biztosításában elsősorban megelőző ellátásaink által. Célunk a munkavégzés során a munkakörnyezeti kóroki tényezők okozta és a munkavégzésből származó megterhelések, illetőleg igénybevétel vizsgálata és befolyásolása, továbbá a munkát végző személyek munkaköri egészségi alkalmasságának megállapítása, ellenőrzése és elősegítése révén a munkát végző személy egészségének megóvása.
- 3885 Boldogkőváralja Kossuth L. u. 49. Dr. Dienes Csaba és Társa Kft. Megnézem
- +36 (20) 4979232Megnézem
Rozsnyay Gyógyszertár
A Szatmár vármegyei Fehér-Gyarmat első gyógyszertárát a szájhagyomány és a rendelkezésre álló levéltári adatok alapján az 1820-as évek elején alapitották.Ezt támasztja alá az a helyi levéltári adat,mely szerint a patikát 1850-ben tatarozták.(A mai műszaki bolt helyén lévő épületben működött egészen az 1920-as évek elejéig) 1950-ben államosítják a patikát,a gyógyszerészeket más településekre helyezik át.1956 után a még élő, volt tulajdonosok visszatérhetnek egykori gyógyszertárukba, "természetesen" már, mint állami alkalmazottak. Így 1950 és 56 között Kákla Frigyes a gyógyszertár vezetője, majd 1957-től nyugdíjazásáig 1970-ig ismét Szőke Sándor. 1970-71: Bakó Gáspár a gyógyszertár vezetője. 1971-től 2005-ig dr Dávid György vezette a patikát. 2005 augusztusa óta dr Tárnokné dr Koncz Zsuzsa a gyógyszertárvezető. A gyógyszertár több átalakításon ment keresztül az évek során:az első bővítés 1955-ben történt,ekkor új bútorokat, raktárfelület növelést kapott a gyógyszertár. Ezt követte 1975-ben egy újabb korszerűsítés a megnövekedett létszámra való tekintettel (a személyzet létszáma 6 főről 22 főre nőtt), új raktári felülettel, laborral, öltözővel bővült a patika. A következő modernizálás a patikák magánkézbe adásakor következett, ez a hűvöskamra kialakítását, a labor és mosogató szétválasztását, a szociális rész modernizálását jelentette. A patika épületének megvételével kezdetét vette a patika igazi megújitása: új officinai bútorzattal, modern laboratóriummal gazdagodott gyógyszertár, megfelelve a XXI. század új kihívásainak. A tervekben új ügyeleti szoba, nyílászárók cseréje, új padlóburkolat szerepelnek még. A gyógyszertár személyzeti nyilvántartása, amely 1950-től tükrözi a patika személyi állományának változását: gyógyszerészek,asszisztensek, pénztárosok, takarítónök, gyakornokok-közel 150 személyi mozgás az utóbbi 50 évben, jelzi az egészségügy és a társadalom megváltozott viszonyát. Ezzel elköszön a krónikás, abban a reményben hogy az utóbbi két év ambivalens történései ellenére gyógyszertárunk közel két évszázados példás egészségügyi szerepe megmarad és tovább folytatódik a XXI.században is.
- 4900 Fehérgyarmat Kossuth tér 11. D-T Farma Kft. Megnézem
- +36 (44) 510057Megnézem
Varga Autószerviz
Vállalkozásomat 1987 július 27.-én kezdtem karosszérialakatos szakmában, első telephelyem Nyíradony Wesselényi u 10 szám alatt volt. Vállalkozásomat egyedül kezdtem, de a munka fellendülésével alkalmazottakat vettem fel, jelenleg 12 fő részére teremtettem munkahelyet. Gép és szerszámok terén folyamatosan fejlesztettem a kezdetek óta és a kornak megfelelően a mai napig folytatom. Megvásároltam az AUTOROBOT típusú húzató padot. 1995-ben munkaköröm autófényezéssel egészült ki. A gépkocsi fényezése a hő kamrás BLAWTHERM típusú fényezőfülkében végezzük, SIKKENS festékrendszerrel, számítógépes színkeveréssel. Minden biztosítóval szerződéses kapcsolatba állok, több biztosító részéről szemle joggal rendelkezem. 2007 októberében vállalkozásom új telephelyre költözött(1200 nm-es alapterületű szerviz) a Nyíradonyba a 471 főút mentén Debreceni u 6516 hrsz alá, telephely nagysága 1 hektár.. Szolgáltatásaim ekkor jelentős mértékben kibővültek. 2010 január 01-től a Debreceni úti telephelyem a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kijelölt Műszaki Vizsga Bázis.
- 4254 Nyíradony Debreceni út Varga Autószerviz Megnézem
- +36 (52) 203098Megnézem
Dr. Oláh Marianna Ultrahang diagnosztikai magánrendelés
Oláh Marianna vagyok, radiológus szakorvos. 1997-ben végeztem a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. 2020-ig főállásban a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházban dolgoztam. Munkám során fő tevékenységem a mindennapos és sürgősségi betegellátáshoz nélkülözhetetlen képalkotó diagnosztika (röntgen, ultrahang és CT), felnőttek és gyermekek vizsgálata egyaránt. 10 évig az intervenciós laborban a diagnosztikai érfestő vizsgálatok mellett terápiás értágítást, stent beültést és szövettani mintavételeket végeztem. Jelenleg a Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Kenézy Gyula Campus Emlődiagnosztikai Centrumában dolgozom. Több, mint 10 éve foglalkozom komplex emlő vizsgálatokkal és emlőrák szűréssel. Komplex emlődiagnosztikai licenc vizsgával rendelkezem. A piacvezető Iconomix teleradiológiai szolgáltatónál CT és MR vizsgálatok értékelését végzem az ország különböző egészségügyi intézményei részére.
- 4400 Nyíregyháza Körte utca 16. Megnézem
- +36 (30) 7118551Megnézem
- https://www.facebook.com/profile.php?id=100076355252492
Hirdetés
Kazay Gyógyszertár
A tunyogmatolcsi Kazay Patika szakemberi maximális figyelemmel és napra készen fogadják az egészségügyi problémákkal betérő pácienseket. Célkitűzésük a lakosság magas színvonalú folyamatos kiszolgálása és igény szerinti tanácsokkal való ellátása. A kínálatukban nem csak vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerek, hanem egyéb más termékek is megvásárolhatóak.
- 4731 Tunyogmatolcs Széchenyi utca 27. Megnézem
- +36 (44) 359711Megnézem